Néha a nyílt vízen a szél keltette kis hullámot látunk, ami a víz felső rétegét mozgatja meg, de ami a mélyből, a tengerfenékről indul, a partra érve, pusztító erejű cunamivá válik. Milyen az élet tengerén vitorlázni? Hogyan lehet megküzdeni a viharokkal, nem várt körülményekkel, megtartani a kontrollt? Egyedül lenni a hajóban és az életben is? Mi történik, amikor egy hirtelen, és hatalmas erejű esemény elindíthatja a legnagyobb hullámokat? Sodródunk, vagy kezünkbe vesszük a sorsunk irányítását? Mi történik, ha szembe megyünk az árral? Gyerekként azt mondták róla: csillag született. Az olimpián, a legfontosabb pillanatban cserben hagyták és mindenki ellene fordult. Mert a sport brutalitása: az vagy, ami az eredményed. A műtőasztalon feltette magának a kérdést: hogyan juttathatott ide a sport, amit egykor annyira szerettem? Meghódította a világot, majd a gerincsérv elvette az álmát, a közössége pedig a hitét akarta elvenni, mégis kijelentette: nem ez lesz a vége. Mi történik, amikor az ember rádöbben, az egy volt mindenkiért, de a mindenki nem volt az egyért. Társaságban a csúcson, magányosan a mélységben. Érdekes visszatekinteni a kezdetekre, hogy megértsük egy élsportoló személyiségét, karakterét, mentalitását. Mert a jelek egész kicsiként is megmutatkoznak. Érdi Mária valószínű erőteljes versenyszellemmel érkezett a világra, már az iskolában is arra törekedett, hogy mindenkit legyőzzön, ami megmutatkozott a kislabda dobásban is: „a fiúkat is meg akartam verni, így is történt, én nyertem, a fiúk sírtak.” Amikor általános iskolás korában Budapestről a Balaton mellé költöztek, és édesapja a vitorlás szakkört választotta számára, hogy a versenyszellemét kiélhesse valahol. Alakuló személyisége már akkor meghúzta a határt: „nem tetszett a közösség, nem éreztem jól magam, szóval nem mentem többet.” De mindig akad egy nevelőedző, aki meglátja azt a bizonyos csillogó gyémántot, és nem engedi el. Megtalálták azt az egyszemélyes, olimpiai hajóosztályt, ami elindította végül az útján „Véletlen megnyertem egy versenyt, és az edzőm csak annyit mondott: csillag született.” 2012. március 31-én „hivatalosan” is megkezdte - győzelemmel - a karrierjét az ILCA hajóosztályba, egy évvel később rangos versenyt nyert, ifjúsági világbajnok lett. Berobban a nemzetközi vitorlázó élmezőnybe. Ekkor találkozott az első igazán negatív hangokkal: „azt mondták, csak szerencsém volt. Akkor és ott, fiatalon megértettem, soha nem lesz elég amit nyújtok, mindig még nagyobb versenyt kell megnyernem. Mindig azt éreztették velem, amit elértem, nem elég, dolgozzak keményebben, nyerjek még többet. Kialakult bennem az a mentalitás, csak azért is megmutatom, mindent megteszek, mindent megnyerek, így jutottam el addig, hogy a párizsi olimpián gerincsérvvel versenyeztem, mert soha nem voltam elég”. Mári 2012-ben kezdte, és tehetségét, szorgalmát kitartását mutatja, hogy négy évvel később (!) rendkívül fiatalon, mindössze 18 évesen kijutott a 2016-os riói, majd utána a 2021-es tokiói olimpiára. A „lányoknak könnyebb a vitorlázásban” hangzott el sokszor a szakma részéről. „Megtanultam fiatalon, hogy jó tett helyében, jót ne várj. De én eldöntöttem, a legjobb akarok lenni. A világ legjobbja. A tokiói olimpia után azt mondtam magamnak: mindegy milyen akadály jön elém, át kell vinnem!” Küzdött, keményen dolgozott, bizonyítani akart. De a test jelzett. Deréksérülése megnehezítette a tervezett útját. Mielőtt pályafutása legnagyobb sikerét elérte krízishelyzetbe került, a befejezés is megfordult a fejében. Csatlakozott a Sport és Lélek Egyesülethez és Goschi Gabriella támogatásával együtt jöttek ki a krízisből. „Gabi megerősített abban, hogy bízzak magamban, a döntéseimben és kövessem az utat, amit helyesnek vélek.” Pszichológusával közösen nekikezdtek a célállításnak, amiben az olimpia előtt szerepelt a világbajnoki cím is. „Beleegyeztem” 2023-ban bronzérmes lett az Európa-bajnokságon, bevallása szerint élete egyik nagy hajráját futotta úgy, hogy előtte sikerült talán a legrosszabb napját összehozni. Csak azért nem állítjuk, hogy a legrosszabbat, mert pár hónappal később a világbajnokságon hasonló helyzet állt elő. Az utolsó előtti futamban a 49. helyen futott be. Az utolsó versenynap előtt nagyon izgult, ezért felhívta pszichológusát. Goschi Gabi akkor azt mondta: „Menj ki és gyakorold a nyerést! Megfogadtam.” Olyannyira, hogy Érdi Mária 25 évesen az első magyar női vitorlázó világbajnok lett! Az olimpia előtt egy évvel. Párizs egyik legnagyobb aranyesélyesévé vált. „Életem legboldogabb időszaka volt, ki tudtam teljesedni, elértem a célom, mégis, a mélyben, belül azt éreztem, nincs minden rendben.” Az ötkarikás játékok évében azonban a határfeszegetésből átbillentették a határsértésbe, megtörtént a trauma lökés. „Ha lemegy az olimpia, tudtam egyedül fognak hagyni.” Az út egy részét osztottuk most meg, de a konferenciánkon jön a teljes történet. Ez az Én utam - Érdi Mária háromszoros olimpikon, világbajnok és Európa-bajnok vitorlázó először nálunk beszél élete eddigi legnagyobb küzdelméről. Legyünk a biztonsági hálója, és hajózzunk végig vele ezen a háborgó tengeren és érjünk el együtt csendes(ebb) vizekre.